Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. nap Jót aludtunk, a szoba árában a reggeli is benne volt, így átadva magunkat a teljes kikapcsolódásnak, a lehető legnagyobb kényelemben és nyugalomban indítottuk a napunkat, persze így is folytattuk. Mivel ez már a sokadik utunk együtt, ez a laza hozzá állás nem zavarta egyikünket sem. Tudtuk, hogy hamarosan felülünk a felmálházott kerékpárokra és kezdetét veszi a következő több napos túra.

 

A kerékpáros utunk egy általunk nem kedvelt helyzetben kezdődött, de nem volt más választás. Ez a helyzet nem más, mint sok-sok autó társaságában haladni. A haladós szakaszaink ilyen helyeken történtek. Párszor letértünk a mellékutakra, ami csodás helyekre vezettek minket, viszont ebben az esetben a kilométerek száma gyűlt nagyon lassan az út minősége, vagy a kapaszkodók miatt. Nagyobb magasságba csak egyszer kapaszkodtunk fel (940méter), viszont amerre jártunk, ott végig buckáztuk az utunkat. Fel és le!

 

Rijeka kikötőjében pihentünk, készítettünk pár felvételt és mustráltuk az embereket. A turisták komótosan sétáltak, vagy iszogattak, a helyi lakosok ugyan azzal az arckifejezéssel siettek, mint ide haza az emberek.

 

Már évekkel ezelőtt megbeszéltük, hogy útjaink során, naplemente előtt 3 órával kezdjük keresni a szállás lehetőséget. Most próbáltuk is betartani! Rijekából kiérve, araszolva a tengerparti úton, mely egy sor összeépült településen visz keresztül, várjuk az alkalmas helyet, ahol eltölthetjük az éjszakát. A nagyvárostól távolodva, a települések sem érnek össze. Az utunk is meredekebbre vált, mivel a tengerből kinőtt hegyet próbálja meghódítani. Hegy? Nem 500-600 méter magas, talán csak 200 méteres, de hirtelen emelkedik felfelé, mint Isztria többi hegye is. Sok kínlódást és kerékpár tolást kell még átélnünk.

A látvány lenyűgöző. A hegyek lába a sós vízbe ér. Ahol két hegy találkozik, meredek völgyek hasítják a tájat. Esős időben, a lezúduló víz, köveket görgetve magával, marja csiszolja a völgyet még mélyebbre, majd lent már csak a meztelen, simára csiszolt köveket látni. A völgyek lábánál nem látni a hegy szikláiból semmit. Csak kisebb, nagyobb, sima kőtenger minden. Pár méterre még a hegy az úr. Itt szabálytalan, éles sziklából áll a part.

Egy ilyen kavicsos völgyaljat néztünk ki magunknak, ha már a tenger mellett tekerünk órák óta, meg is mártózzunk a vízben. Mások is járnak ide. Lefelé menet lépcső is segíti a haladást. Mikor leértünk, döbbentünk rá, hogy a feljutás sokkal fárasztóbb lesz. Már mindegy. A bicókat letámasztottuk és óvatosan bementünk a vízbe. Fáradt, felhevült testünknek időt kellet adni, hogy megszokja a hűs habokat.

 

A dagályszint felett pár méterrel kis garázsok sorakoztak. Nem autók, hanem kisebb csónakok számára. Beljebb, ahova még leér az erdő, fák árnyékában kis épületek. Télen a csónakot tárolják bennük, most viszont itt nyaralnak, vagy töltik a hétvégét a tulajdonosok. Ez adta az ötletet, hogy itt éjszakázzunk. Számukra és számunkra sem okozott ez problémát, így megoldódott az éjszakai szállás problémája.

 

A tenger morajlására aludtunk el, és ébredtünk fel. Magyar fül számára furcsa ez a hang, meg kell szokni. Éjjel többször ébredtünk fel, egy-egy nagyobb hullám hangjára. A kis hullámok csak kisebb köveket mozgatnak meg, amik egymáson átbukfencezve, csúszva zenélnek. A nagyobb hullámok már öklömnyi, sőt annál nagyobb köveket kényszerítenek mozgásra, amiknek bizony komoly, morajló hangja van. Mi lehet vihar esetén?